VILLOGTAK A DOVASE SPRINTEREI A BUDAPEST BAJNOKSÁGON

Az Ikarus pályáján augusztus 18-19-én rendezték meg a Budapest Junior- és Ifjúsági Atlétikai Bajnokságot. A Dombóvári VASE 4 fiú és 2 lány sprinterrel képviseltette magát. Úgy látszik, jót tett a rövid nyári pihenő a sportolóknak, hiszen mindannyian egyéni legjobbjukhoz közeli időket futottak, aminek meg is lett az eredménye.
Göblyös Csenge kisebb sérülésből felépülve biztató futással nyerte az ifjúsági lányok 100 m-es versenyét, Berényi Natália ugyanebben a számban szintén döntősként az 5.helyen végzett.
A Junior fiúk 100 m-es versenyében Papp Bence döntőbe jutott, ahol kisebb sérülése miatt nem indulhatott el. Gáti Kornél nem jutott döntőbe.
A serdülő fiúk 100 m-es előfutamában Iberhardt Bence nagyszerűen rajtolt, kár hogy az utolsó 20 m-en elfogyott az ereje. Egyéni csúcsot futott, de ez most nem volt elég a döntőbe jutáshoz.
Kellemes meglepetést okozott Farkas Bence, aki versenyről versenyre fejlődik.

300 m-en bemutatott futása, s magabiztos győzelme reménykeltő az őszi versenyek előtt. Ha így folytatja, a szakvezetésnek komolyan számolnia kell vele a serdülő válogatott összeállításánál is.
A versenyzők edzője Tarr Imre testnevelő –edző.
Hajrá, gyerünk DOVASE, nem adjuk fel SOHASE!