Nem sokat pihenhettek a legkisebb futók, hiszen az U-11 és U -13 korosztályú , DOVASE színeiben versenyző atléta palánták március 30-án szintén BONYHÁDON , a városi sporttelepen csaptak össze a Baranya, Somogy ,Tolna megye korosztályos legjobbjaival.
Gyermek korosztályú futóink követve a hagyományokat, most is kimagasló sikereket értek el. Mindkét korcsoportban győzött az „A” csapatunk, a nagyoknál a „B” csapat ezüstérmes lett,de a többieknek sem kellett szégyenkezniük. A Sziget – erdei edzések, játékos foglalkozások megtették hatásukat. A fiúk, lányok egyéni versenyében is több atlétánk dobogóra állhatott, s fogadhatták a csapatot elkísérő szülők, nagyszülők és versenyzőtársak elismerő tapsát. Ismét a Dombóvári VASE vett részt a legtöbb versenyzővel a rendezvényen.
Szép volt Kicsik ! Gyerünk, gyerünk Atléták !
Részletes eredmények:
U11
- DOVASE „A” csapat tagjai: Szabó Vince, Tóth Diána, Müller Botond, Szőke Hédi, Virág Emese, Bite Mihály, Dolák Zita, Tóth Anna
- AC Bonyhád – Botond SE „A”
- Favoric AC Kaposvár
- Szekszárdi Sportközpont „A”
- Dovase „B” csapat tagjai: Faour Míra,Szabó Dominik, Mészáros Lili, Radnai Bálint, Antal Bálint, Kovács Dávid, Kovács Zoé, Fónai Rebeka
- PSN Zrt. Pécs
- AC Bonyhád- Botond SE „B”
- Szekszárdi Sportközpont „C”
- Bólyi SE
- Tamási Tam-Bau AC
- Szekszárdi Sportközpont „B”
U13
- DOVASE „A” csapat tagjai: Esküdt Luca, Góvnik Erik, Szalay Zóra, Vass Benedek, Gulyás Dominik, Szabotin Réka, Sipos Zsanett, Sarkadi Dorka
- DOVASE „B” csapat tagjai: Szalay Máté, Hideg Robin, Porcsa Tamás, Apaceller Zsolt, Péter Dalma, Stieb Kornélia, Nyers Ramóna, Faour Jázmin
- Favoric AC Kaposvár
- AC Bonyhád- Botond SE
- Szekszárd Sportközpont „A”
- Bólyi SE
- DOVASE „C” csapat tagjai: Németh Krisztián, Iha Róbert, Katyi Hédi, Szűcs Valentina, Miklós Orsolya, Horváth Bálint, TóthDániel, Tieger Lilla
- PSN Zrt.
- AC Bonyhád-Botond SE „A”
- Szekszárd Sportközpont „A”