MOZGÁSBAN A VÁROS
753 km megtételével 1 óra alatt könnyedén „átfutottuk az országot”
A város apraját és nagyját megmozgató közös futással emlékeztünk a Szigeterdőben kialakított futókör avatásának 1. évfordulójára.
Először a legkisebbek, 36 óvodás a szüleikkel „összefogva” a maratoni távot teljesítették. Jutalmuk nem maradt el, érmet vihettek haza emlékbe.
![]() |
![]() |
![]() |
A megmozduláson a város összes iskolája képviseltette magát. 175 diák teljesítménye összesen 750 kör volt 25 perc alatt.
![]() |
![]() |
![]() |
Az utolsó fordulóban, a közös bemelegítés után 9 cég, egyesület képviselői álltak a rajthoz, hogy a felhívásnak megfelelően minél hosszabb távot hagyjanak maguk mögött fél óra alatt. A 60 résztvevő 432 kör megtételével 259 kilométert futott össze.
![]() |
![]() |
![]() |
A rendezvényen jelképes versenyt hirdettünk a város iskolái, valamint cégei, intézményei és civil szervezetei között.
A DOVASE által felajánlott vándorserleget a résztvevő iskolák közül az Illyés Gyula Gimnázium nyerte el 207 körös kimagasló teljesítménnyel. A cégek, civil csapatok közül a nyertes pedig az összesítésben 96 kört teljesítő Viessmann Technika Dombóvár Kft. csapata volt. A győztesek egy évig őrizhetik a vándorserleget, hogy aztán jövőre újra elnyerhessék a leglelkesebb futócsoportok.
Minden résztvevőnek jó érzés volt, hogy a sportok királynőjével, az atlétika sportággal közösen népszerűsíthette az egészséges életmódot. A közel 300 résztvevő nagyszerűen érezte magát, s ,akik most távol maradtak, egy embert próbáló élménnyel lettek szegényebbek…
A helyszínen ásványvízzel, üdítővel, müzli szelettel kis ajándékkal kedveskedtek a rendezők.
![]() |
![]() |
Köszönjük a DOMBÓ-COOP Zrt., Hungária Takarék, pedagógusok támogatását.
Dombóvár Város Önkormányzatának folyamatos támogatása nélkül sem jöhetett volna létre a rendezvényünk. A gördülékeny szervezésben és lebonyolításban nagy szerepe volt az edzőknek, atlétáknak és szüleiknek. Köszönet nekik is!
Mozgásban a város 2018 eredmények
Még több kép: itt
Hajrá gyerünk DOVASE, nem adjuk fel SOHASE !
DOMBÓVÁRI VASUTAS ATLÉTIKAI ÉS SZABADIDŐ EGYESÜLET