MOZGALMAS DECEMBER a DOVASE- ben

Egyesületünk tagjai decemberben sem unatkoztak…..

Tamás Zsófi és edzője (Gazsi bácsi) december elején tért haza a női akadályfutó  válogatottak Tatán megrendezett edzőtáborozásáról.

December 13.-án rendeztük meg a Szülők-atléták sor és váltófutó sportdélutánját, nagy sikerrel, jó hangulatban. A résztvevők jóleső fáradtsággal, vidám hangulatban fogyasztották  a feladatok teljesítése után  a  szeretet-vendégségre  hozott üdítőket, süteményeket .

December 16.-án az önkormányzat által szervezett „Negyedik –Láng„ futáson vettek részt nagy számban atlétáink, a hűvös –szeles idő ellenére.

A téli szünetben a sprinter és középtávfutó csoport tagjai több alkalommal is napi két edzéssel készültek a leendő fedett pályás versenyekre. Sajnos 2 élversenyzőnk is sérüléssel bajlódott decemberben: Farkas Bence ifjúsági olimpikonunk térdszalag problémákkal került szakemberhez, Esküdt Mihály akadályfutó pedig bokaszalag részleges szakadásával tart kényszerpihenőt.

December 31.-én az immár 27. alkalommal  megrendezett Szilveszteri-futáson kocogtak vidáman, jókedvűen (sokan szüleikkel együtt) versenyzőink.

Nagy örömünkre több volt atlétánk is hazalátogatott az ünnepekre, s felkeresték volt edzéshelyüket a Sziget-erdőt. A teljesség igénye nélkül: Krajczár Péter Luxemburgból tért haza, ahol egy multi cég megbecsült középvezetője, öccse Antal pedig Budapesten tanul és dolgozik. Selmeczy Géza Veszprémben él, tanít és kutat az egyetemen. Reizingerné Horváth Kriszta családjával együtt Németországban él, Mándi Tamás pedig Ausztriában telepedett le családjával. Néhány napra hazajött Tóth Virág és Tóth Lili Anna is, a vizsgaidőszak közepette. Virág indult a Szilveszteri futáson, Anna pedig Gazsi bácsival egy gát-akadályfutó technikai edzést csinált végig január 1.-én délután.. Hiába, az élet nem áll meg az ünnepek alatt sem!

Január 11.-én (pénteken) 17.30-tól ÉVZÁRÓ – ÉVNYITÓ  ÜNNEPSÉGET  tartunk a DOKK-ban, s megkezdjük – folytatjuk felkészülésünket 2019-re.

Hajrá, gyerünk DOVASE, nem adjuk fel SOHASE!!!