Méltó elismerés egy kiváló szakembernek

Tolna Megyei Diáksport Tanács 2018. augusztus 28-án Bonyhádon megtartott tisztújító közgyűlésén díjátadásra is sor került, ahol Tarr Imre dombóvári atlétika edző Verbőczi József díjban részesült. Az elismerést Dr. Gyulai Miklós, a MASZ elnöke személyesen adta át.

Megérdemelt az elismerés, hiszen mint az oklevélben áll, Imre bácsi „ jelentős hazai és nemzetközi sikerekhez vezette tanítványait, fiatalok tömegével szerettette meg az atlétikát, és több évtizedes példamutató pedagógiai tevékenységével kiérdemelte a Magyar Atlétikai Szövetség Dél-Dunántúli Régiójának szakmai elismerését.”

Az idei évben tanítványai közül Göblyös Csenge és Farkas Bence kiemelkedő teljesítményével érdemelte ki, hogy a hazai rendezésű Ifjúsági Európa Bajnokságon a nemzeti válogatott tagjaként képviselje Dombóvárt és DOVASE-t.

Hajrá gyerünk DOVASE, nem adjuk fel SOHASE !