2020.02.08.-09. BUDAPEST BOK-csarnok
Ezüstérem – értékes helyezések – egyéni csúcsok!
A DOVASE atlétái közül 9 fő érdemelte ki a versenyen való részvételt. Sajnos néhány értékes helyezésre esélyes versenyzőnk sérülés, betegség miatt kihagyta ezt a versenyt.
Meglepően nagy létszámú mezőnyök indultak egy-egy versenyszámban, már-már a gördülékeny rendezést gátolva. A Puskás-stadionon belüli és kívüli építkezések pedig a parkolást nehezítették mindkét nap… Nem is kicsit!
Résztvevő versenyzőink a rideg felkészülési körülmények ellenére nagyszerűen szerepeltek, mindannyian egyéni csúcsokat értek el. Szalay Zóra vezérletével, egy kis szerencsével, akár 3-4 érem is születhetett volna… Nagyszerű ellenfelek között, hosszú, fárasztó versenyen állt helyt:
Éva Viktória, Stieb Kornélia, Sarkadi Dorka, Sipos Zsanett, Szalay Máté, Nyers Ramóna, Zemán Zóra, Porcsa Tamás, Szalay Zóra.
Az első napot az ötösugrók Sarkadi Dorka és Nyers Ramóna kezdték. Dorka 14,85 cm-es egyéni csúcs ugrásával megnyerte csoportját, több erősebb csoportbeli ellenfelét is megelőzte, ami a 14. helyére volt elég.
Sipos Zsanett 300m-en, Szalay Máté 1500m-en futott egyéni csúcsot.
A napot a leány 1500m-es futás zárta. Az erős mezőnyben az utolsó körig együtt futott hat lány. A helyezkedésben valamivel az ellenfelek jöttek ki jobban. A végén szoros befutóban Zemán Zóra a negyedik, míg Szalay Zóra a hatodik helyen egyéni csúcsokkal ért célba.
Vasárnapi kezdő számunk a sprintereké. Éva Viktória az előfutamát megnyerve a döntőben 8,12mp-es egyéni csúccsal az 5. helyet szerezte meg.
800m-en fiúk-lányok egyéni csúcsokat futottak. Zemán Zóra ismét negyedikkén ért célba éppen lemaradva a dobogóról.
Hogy ne maradjuk érem nélkül arról Szalay Zóra gondoskodott. A 3000m-es futás döntő 2/3-nál még együtt futott a mezőny, ekkor úgy gondolta ellép ellenfeleitől a szökés annyira jól sikerült, hogy a végén a dobogó második fokára állhatott, pár századon múlott a még jobb eredmény!
A versenyzőket: Tarr Imre és Fazekas Gáspár készítették fel.
Eredmények:
FEDETT SERDÜLŐ OB
Hajrá gyerünk DOVASE, nem adjuk fel SOHASE!!!