Magyarország 2019. évi Atlétikai Csapatbajnoksága Elődöntő — Nyugati csoport

GYŐR 2019.05.11.-12.

Győrben az Olimpiai Park Atlétikai stadionja adott otthont 2019. május 11.-12.-én Magyarország 2019. évi Atlétikai Csapatbajnokság Nyugati-csoport elődöntőjének. Keletről és Nyugatról is az első hat helyezett került az őszi fináléba, amelynek ezúttal is Székesfehérvár ad majd otthont.

A verseny sajátossága, hogy két egyesület versenyzői is alkothatnak egy csapatot. A tavalyihoz hasonlóan a Dombóvári VASE ebben az évben is a PSN Zrt. csapatával együtt vett részt a rendezvényen. A 17 csapatot felvonultató mezőnyben ismét a 11.helyen végzett, de a tavalyinál több ponttal. E verseny fő célja, hogy az egyesületek legkiválóbb atlétái más egyesületek legjobbjai ellen küzdhessenek. Az ifjúsági, junior, utánpótlás és felnőtt atléták egy verseny keretében versenyeznek.

A DOVASE sprinterei nagyszerűen szerepeltek, élükön Farkas Bencével, aki a nyílt mezőnyben 200 m-en 3.helyen végzett. Ideje (21,70 mp) több, mint biztató az idény kezdetén. Nagyszerű volt a férfi 4×100 m-es váltó szereplése is, hiszen az abszolút sorrend 4.helyén végeztek, pazar idővel(42,99mp).  A többi dombóvári atléta – Göblyös Csenge, Berényi Natália, Bíró Dávid, Iberhardt Bence, Papp Bence, Várteleki  Richárd, Strijk Barna, Havanecz Zsolt – is egyéni csúcsot, vagy ahhoz közeli eredményt ért el.

Kiváló idénykezdet, várjuk a folytatást a többiektől is.

HAJRÁ, GYERÜNK DOVASE, NEM ADJUK FEL SOHASE!!!