A kontinens elitjében Farkas Bence és Göblyös Csenge

A győri Olimpiai Parkban július 5. és 8. között rendezték meg az U18-as Atlétikai Európa-bajnokságot, melyen 50 ország 1063 versenyzőjét felvonultató megmérettetésen a Dombóvári VASE két tehetséges sprinterrel képviseltette magát.
Göblyös Csenge és Farkas Bence edzőjük, Tarr Imre, kíséretében érkezett a rendezővárosba július 3-án, ahol a magyar válogatott tagjaként először Csenge a 100 méteres síkfutásban állt rajthoz. A 17 éves lány az előfutamban ugyan némileg elmaradt egyéni csúcsától, ám edzőjétől – Tarr Imrétől – így is dicséretet érdemelt ki, mert óriási bravúrnak számít az, hogy kiharcolta a kontinensviadalon való részvétel lehetőségét. Az Illyés Gyula Gimnázium 12. évfolyamos diákja a 12,52 másodperces idejével a 37. helyet szerezte meg a 48 fős mezőnyben.


Bence a 200 méteres síkfutás szakadó esőben rendezett előfutamában a 21,92 másodperces egyéni csúcsát nagyszerű száguldással 21,69 másodpercre javította, majd a középdöntőben újabb 14 századot faragott le (21,55 mp) az addigi legjobb eredményéből, amivel bejutott a fináléba. Ott a mezőny legfiatalabb tagjaként egy-egy észt, francia, bolgár, dán és cseh, valamint két német sprinterrel kellett megküzdenie.
A József Attila Általános Iskola elvégzése után tanulmányait a Szekszárdi Szakképzési Centrum Esterházy Miklós Szakképző Iskolájának sportosztályában folytató 16 éves fiú ugyan nem tudta megismételni a Győrben futott korábbi remek időit, ám így is megsüvegelendő az a kiváló teljesítmény, amivel a nyolcadik helyet szerezte meg.

A fiatalember trénere, Tarr Imre szerint csodálatos dolog az, hogy Bence felnőtt a nehéz feladathoz és a jó formaidőzítésnek köszönhetően Európa leggyorsabb ifjúsági sprinterei közé verekedte be magát a 200 méteres távon. Ezzel az eredménnyel befutotta magát a buenos aires-i ifjúsági olimpia keretébe, így október közepén az ifjúsági olimpián szurkolhatunk neki.

Hajrá gyerünk DOVASE, nem adjuk fel SOHASE !