KECSKEMÉT, 2019.10.19.-20.
Ezüstérmet szereztek a Gárdonyis Lányok
A 2019/2020. tanév Atlétika ügyességi és váltófutó csapatbajnokság Diákolimpia® Országos Döntőjére 2019.10.19.-20.án Kecskeméten került sor. Első nap a III.-IV. korcsoport, másnap V.-VI. korcsoport harcolt az érmekért.
Kicsiknél az egy-egy versenyszámban a döntőbe jutott csapatok magasugrásban, távolugrásban, súlylökésben, kislabdahajításban, 10×200 m-es váltófutásban mérték össze tudásukat. Míg a középiskolások magasugrás, távolugrás, súlylökés, diszkoszvetés, gerelyhajítás, svédváltó(100 m – 200 m – 300 m – 400 m), a fiúk 4×1500 m, a lányok 4×800 m számokban versenyeztek.
A megyei döntőket követően a III.-IV. korcsoportban a Szent Orsolyás lányok távolugrásban, míg a nagyobbaknál az Illyés Gyula Gimnázium fiú 4×1500 m-es csapata állhatott rajthoz.
Az ügyességi számokban az 5 fős csapatok eredményének meghatározásához a 4 legjobb eredményt elérő versenyző eredménye számított. Minden csapattagnak 3 kísérlete volt. A legmagasabb átlagot elért csapat szerezte meg a végső győzelmet.
A Szent Orsolyás Nyers Ramóna, Sarkadi Dorka, Szalay Zóra, Szőke Hédi, Zemán Zóra összetételű leány távolugró csapat szoros versenyben 4,5275m-es átlaggal a második helyet szerezte meg a 12 fős mezőnyben.
edzőjük: Halmainé Horváth Katalin, Fazekas Gáspár, Tarr Imre – felkészítő tanáruk: Révész Mária
![]() |
![]() |
A gimnázium Bárány Kristóf–Strijk Barnabás–Szita Richárd–Tóth Boldizsár összeállítású csapata 4×1500 m-en 19:03,13 mp-es idővel a 9. helyen végzett.
![]() |
Eredmények:
1. | Tata, Vaszary János Ált. Isk. | 4,5325 m |
2. | Dombóvár, Szent Orsolya Rendi | 4,5275 m |
3. | Veresegyház, Fabriczius József Általános Iskola | 4,49 m |
Gratulálunk!
Hajrá, gyerünk DOVASE, nem adjuk fel SOHASE !!!