113. ORSZÁGOS MEZEI FUTÓBAJNOKSÁG

KECSKEMÉT, 2021.03.21.

Meglepetés érem az “öreglányoktól”!

Enyhe szél, ragyogó napsütés, kicsit hideg levegő…

Ilyen időjárás fogadta a Kecskemétre érkező atlétákat, köztük a DOVASE versenyzőit. A változatos, egyenetlen terepen, sok éles fordulóval nehezített pályán a legfiatalabbak 3 és 4,5 kilométeren, az idősebbek 5-6-8 kilométeren versenyeztek.

A versenyre készülő atlétáink közül különböző okok miatt (köztük éremesélyesek is) többen hiányoztak. Terveink szerint 7 csapatot indítottunk volna, végül lett belőle 4, valamint néhány egyéni induló. – Ember tervez, Isten végez….
Valamennyi csapatunk az első nyolc helyezett csapat között végzett, ami dicsérendő teljesítmény. Látható tendencia, hogy egyre felkészültebb versenyzők érkeznek és méretik meg magukat. Ez nem véletlen, hiszen a mezei futás az akaraterő, a szorgalom, a kitartás fokmérője.

Ebben kimagaslóan teljesítettek a DOVASE U20-as lányai(Boros Zsóka–Tamás Zsófia–Horváth Alíz), aki az 5 km-es távon egymásért, a csapatért futva értek el dobogós helyet, s lettek BRONZÉRMESEK !

Szép volt lányok, szép példát mutattatok!

Eredmények:

U14 lány 3000 m: 7. DOVASE(82p.) — Nagy F.(16.)-Dolák Z.(32.)-Kiss K.(34.)
U16 lány 3000 m: 8. DOVASE(84p.) — Szalay Z.(6.)-Nyisztor L.(36.)-Nyers R.(42.)
U20 lány 5000 m: 3. DOVASE(43p.) — Boros Zs.(12.)-Tamás Zs.(15.)-Horváth A.(16.)
U18 fiú 6000 m: 7. DOVASE(80p.) — Miklós B.(21.)-Szita R.(24.)-Szalay M.(35.)
U20 fiú 8000 m: 14. Strijk Barnabás; 28. Varga Levente
Versenyzőket: Fazekas Gáspár készítette fel

részletes eredmények

csapateredmények

📸📸MÉG TÖBB KÉP 📸📸

Elismerés a versenyen résztvevő minden  atlétánknak!

HAJRÁ, GYERÜNK DOVASE, NEM ADJUK FEL SOHASE !!!